2009. november 4., szerda

A tökmuki és a simlis kobold



Hol volt,hol nem volt volt egyszer egy kisfiú,aki a barátjával (Cicóval),és Anyáikkal tökmukikat készítettek mindenszentek alkalmából.Hogy a tökmukik teljes fényükben pompázhassanak a Mamik lekapcsolták a villanyt.A kislány nagyon félt a sötétben,de a kisfiú megfogta a kezét,és megnyugtatta barátját:"Minden rendben Cicókám,én már nagyon nagy fiú vagyok,és nem félek!"A tökmukik mindkét barát asztalát díszítették,mígnem eljött Mindenszentek napja.A kisfiú anyukája elmesélte,hogy " ilyenkor megnyílnak a kapuk és átjárók a két világ között,aki már elment,most visszajöhet meglátogatni itt hagyott szeretteit,ismerőseit.Akinek pedig még nem sikerült az elmenetel,valamiért itt ragadt a köztes létben,most megtalálhatja a kijáratot,hogy végre ő is átléphessen.Ezért ijesztgetünk ilyenkor maszkokkal ,töklámpással.Nem egymást ijesztgetjük,hanem azokat a lelkeket,akik nem tudtak,vagy nem akartak elmenni,mert a nyitott átjárókon ezt most könnyedén megteheti."(Müller Péter)
És ha valakinek egy szerette felköltözik az égbe a felhők közé,és nagyon hiányzik,akkor gyertyát gyújtunk.A kisfiúnak nagyon tetszett a gyertyagyújtás.
November elsején a kisfiú kirándulni ment szüleivel,nagyszüleivel és Dédivel Dobogókőre,mert ott búcsúztatták el Keeszkaput,aki "olyan gyorsan met a motorjával,hogy felrepült egészen az égig!Fel a felhők fölé!"Ott találkoztak Cicóékkal,akik szintén Keeszkapura emlékeztek.Bementek az erdőbe,és meggyújtották a töklámpást.A kisfiú felvidította a családját.Botokkal játszott,futkározott,kergette Puszi kutyát.
Ezen a napon Mami nagyon szomorú volt,de a kisfiú megnyugtatta:"Minden rendben Anyuci!Itt vagyok!Megvígasztallak!"

Másnap a kisfiú így szólt az Anyukájához:
-Anyuci!Nekem nagyon hiányzik Keeszkapu!
-Tényleg Kicsim?Nekem is!
-Jó ,akkor gyújtsunk gyertyát!
Mami ezen nagyot nevetett,és simlis kis koboldnak nevezte a kisfiát.Azóta ez a párbaszéd nap mint nap elhangzik:)...

Dzsungelharcosok akcióban

Múlt héten a Közlekedési múzeumot örvendeztettük meg jelenlétünkkel.Elkísért Dani barátom is,aki Mami keresztfia.Nagyon élveztem,főleg a terepasztalt,de a legeslegjobb mégis az volt,hogy a múzeumlátogatás után Anyáink szabadon ereszetettek minket bingástól a városliget biciklipályáján.Utána pedig a bokrokban kommandóztunk Danival botokkal felszerelkezve.Dani már igazi nagyfiú,úgyhogy "nem esett bajom"(Mami szerint miért is esett volna???).Szupi volt,ismétlés tuti lesz.